Eseménynaptár

                                      Családja körében búcsúzunk:

                                                       1952-2015

Így búcsúzott tőle művész kollégája, barátja: Nádaskay Zoltán

Az élet születéssel kezdődik és elmúlással ér véget.

Mindannyian tudjuk ezt, de nem szeretünk gondolni rá.

Most azonban itt állunk egy név és két évszám előtt:

Gábriel József - 1952 - 2015

Néhány nappal ezelőtt, Jóska barátunk engedelmeskedett az elmúlás könyörtelen parancsának. Nem könnyű elhinni és elfogadni, de végleg búcsúznunk kell tőle.

Iskolánk művészeti műhelyének névadója - Gábriel József - festőművész és tanár volt.

Számos díj és kitüntetés tulajdonosa, Zalaegerszeg városának Pro Urbe díjas polgára.

A széles körben ismert és elismert, a festészet iránt végletekig elkötelezett alkotó soha nem játszotta meg a "nagy művészt". Szerette az egyszerűséget, soha nem vett fel művészi allűröket, pózokat. Távol állt tőle minden hivalkodás. Festői sikerei csúcsán, jelentős életművel a háta mögött is megmaradt a rá olyannyira jellemző szerénysége. A pozitív kritikákat, elismeréseket szinte szemlesütve fogadta, pedig műterméből gyakorta kerültek ki igazi remekműveknek nevezhető alkotások.

Jóska egy kissé különös életvitelű, gyakran elvontan, filozofikusan gondolkodó ember volt. Műveit teljességgel áthatotta az a sejtelmes, misztikus gondolatvilág, ami egész életét végigkísérte.

Képeit méltatva, Jan Batsen - egy Zalában gyakran megfordult, holland szobrász-festőművész ismerősünk - egyenesen "a magyar Rembrandtnak" nevezte őt.

Úgy gondolom, ezt a hasonlat még annak is sokat mondhat, aki amúgy nemigen járatos a képzőművészet világában.

Tanári kvalitásait közelről nem ismertem, de a szomorú hír kapcsán a minap beszélgettem egy hajdani tanítványával, aki így nyilatkozott: "Tiszteltem, szerettem őt. Egyike volt azon kevés tanáraimnak, akikre szívesen emlékszem vissza."

Azon szerencsések közé tartozom, akik Jóska barátjának mondhatták magukat.Barátságunk nem egy harsány, vállveregetős cimboraság volt. Ismeretségünk több mint negyed évszázada alatt, éves szinten alig néhány alkalommal találkoztunk, de találkozásaink alkalmával, minden gondolat és mondat ott folytatódott, ahol azt néhány héttel vagy hónappal korábban abbahagytuk. Ezen nemigen változtatott sem a múló idő, sem később a földrajzi távolság.

Mint senki más, természetesen Jóska sem volt tökéletes, de emberi erényeinek sora nagyon hosszú: Tiszta, becsületes, egyenes jellem volt. Mindig őszinte, jó szándékú és segítőkész. Néha akár zordnak is nevezhető megjelenése mögött egy nyílt, barátságos és kedves személyiség lakozott. Jó volt a társaságában múlatni az időt, hosszú, tartalmas beszélgetéseket folytatni vele. Szerettük fanyar, iróniával - gyakran öniróniával - átszőtt humorát.

63 éves volt. Mindössze 63. Kérdezhetjük, miért csak ennyi jutott neki az életből? …. De vannak kérdések, amikre soha nem kaphatunk választ...

Vigasztaljuk magunkat azzal, hogy Jóska lélekben tovább él közöttünk, mert mint mondani szokás: "csak az hal meg, akit elfelejtenek". Van mire emlékeznünk, hiszen rengeteg szép emléket hagyott maga után. Köztük sejtelmes hangulatú festményeiben megfogalmazott érzéseit, gondolatait, amiket mostantól még az eddigieknél is jobban fogunk óvni és becsülni.