Fotók

Felsős farsang 2026.
2026. február 24.

2026 02.13-án, pénteken került megrendezésre az idei felsős Izsák farsang. A hagyományokhoz hűen a diákok többen már reggel jelmezben érkeztek az iskolába, és így vettek részt a tanórákon is. Az idei év különlegessége az volt, hogy az osztályok szabadon választhattak egy-egy tematikát, amelynek megfelelően egységes jelmezben jelentek meg. Számos kreatív és ötletes megoldással találkozhattunk, mint például a minyonok vagy éppen a medúzák. A délutáni program egy közös bevonulással és koreográfiával vette kezdetét, ahol a közönség feladata az volt, hogy kitalálja, az adott osztály milyen témát jelenít meg. Ezt követően a DÖK szervezésében egy egyórás, interaktív, mozgásos feladatsor következett, amely tovább fokozta a hangulatot. A játékos versenyek között szerepelt például a „múmiadíszítés”, a lufifújó verseny, valamint a lufi kidurrantása kéz és láb használata nélkül. A vidám, jó hangulatú megmérettetések után került sor a tombolasorsolásra, ahol az idén több mint 120 ajándék talált gazdára. A nyeremények között előre elkészített zsákbamacskák, desszertek, utalványok, sportszerek, valamint a fődíjként kisorsolt torta is szerepelt. A program zárásaként az osztályok saját termeikben egy kis közös farsangi uzsonnával és beszélgetéssel búcsúztatták az idei rendezvényt. Ezúton is köszönjük mindenkinek a részvételt és a lelkes készülődést, amely ismét emlékezetessé tette a felsős farsangot!

 

 

 

Fontos időpontok
31
08
Tanévnyitó 2025.
28
08
Tankönyvosztás 2025/26.
30
11
Izsák-Bál 2024.
Eseménynaptár
< 2026. április >
H K SZ CS P SZO V
303112345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930123
Izsák Imre Himnusz
Új épületszárny építése
Kréta
Kréta