Fotók

Fenntarthatósági témahét 2023.
2023. április 28.

Április végén került sor a  fenntarthatósági témahét megszervezésére. Az idei év kiemelt témái a biodiverzitás, a fenntartható értékek, az energia és a hulladék volt.

A szemétszedés minden évben kitűzött célja az intézménynek, így idén becsatlakoztunk A TeSzedd mozgalomhoz is. Az osztályok különböző útvonalakon szedték össze a szemetet. 15 egész zsákot töltöttek meg néhány óra alatt.

A természettudományi munkaközösség kidolgozott egy programsorozatot a témahéthez kapcsolódóan, beépítve az ajánlásokat is, amelyet az intézmény pedagógusaival együttműködve valósítottunk meg. A programok egy része osztályon belül valósult meg. A változatos feladatok igazán különlegessé tették a témahetet. A holnapon található ajánlások nagy segítség adtak a szervezésben, emellett az nkp.hu oldalán található feladatokat is beépítettük az órákba. A képek magukért beszélnek: Kreatív alkotások, érdekes interaktív feladatok, tanulói ppt-k színesítették a tanórákat.

Horváth Gáspár Domonkos a 8.osztályból a napelemekről valamint Horváth Balázs 7.-es tanuló a megújuló energiáról tartott kiselőadást osztályának.

A tavalyi évben nagy sikert aratott a táskamentes nap, így idén sem hagytuk ki a programsorozatból . A gyerekek nagy örömmel készültek, ötleteltek, hogy minél kreatívabban találjanak alternatív megoldást az iskolatáska helyett az újrahasznosítás jegyében. Boldogan jöttek iskolába fantasztikus „cseretáskákkal”.

3.osztálytól online kutatómunkán vehettek részt a gyermekek. A fenntarthatósággal kapcsolatos kérdésekre kellett megkeresniük a válaszokat a lelkes nebulóknak. A legügyesebb, leggyorsabb kitöltők jutalomban részesültek.

A kutatómunka első 4 helyezettje:

  • 4. Zsohár Zselyke 3.b osztályos tanuló
  • 3.Farkas Boglárka 5.b osztályos tanuló
  • 2. Gábriel Dávid 5.b osztályos tanuló
  • 1. Kovács Dávid 6.b osztályos tanuló

Gratulálunk!

 

Az alsósok és felsősök is filmajánlót kaptak a biodiverzitásról, fenntartható értékekről.  Alsóban a Mézengúzt, felsőben az Özönvíz előttöt tekinthették meg a gyerekek.

Végül, de nem utolsósorban az osztályfőnökök minden tanulóval ismertették a honlapon hirdetett pályázatokat, amelyek a témahéthez kapcsolódnak.

 

Fontos időpontok
30
11
Izsák-Bál 2024.
01
09
Tanévnyitó 2024-25.
29
08
Tankönyvosztás 2024-25.
Eseménynaptár
< 2025. május >
H K SZ CS P SZO V
2829301234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930311
Izsák Imre Himnusz
Új épületszárny építése
Kréta
Kréta