Az idei évben is számos programmal készültünk tanulóinknak a fenntarthatósági témahéten.
Az egész alsó tagozat részt vett egy izgalmas vetélkedőn, ahol érdekes feladatokon keresztül a kiemelt témákhoz (levegő és élővilága, hulladék) kerültek közelebb, mélyítették ismereteiket.
A megméretettést puzzle, sudoku, keresztrejtvény, találós kérdés, anagramma, totó, betűkereső színesítette.
A felsősök sem maradtak feladat nélkül, ők totót tölthettek ki. A kiemelt témák közül a levegő és élővilágával valamint a hulladék és tudatos fogyasztással kapcsolatban válaszolhattak meg kérdéseket.
A vetélkedőn és totón résztvevő diákok közül a legügyesebbek, legjobban teljesítők jutalomban részesültek.
Az idei év elmaradhatlan programja továbbra is a táskamentes nap volt, ahol az újrahasznosítás jegyében le kellett cserélni az iskolatáskát. Színesebbnél színesebb változatokkal érkeztek a gyerekek, a bőröndtől a szerszámosládán át a kisállathordozón keresztül mindenféle megoldást láthattunk a kreatív nebulóktól.
Az idei tanévben is csatlakoztunk a TeSzedd mozgalomhoz, ahol osztályonként a kijelölt területen gyűjtöttük össze a szemetet.
A kertkóstolgató pályázatra az egyik lelkes felsős osztály benevezett, így iskolaudvarunk már egy ágyással is bővült.
Hirdettünk egy kreatív alkotóversenyt, ahol újrahasznosított anyagokból tárgyakat, szobrokat, rajzokat lehetett készíteni tavaszi témakörben. 13 csodaszép alkotást kaptunk, melyeket 1 hónapra kiállítottunk iskolánk galériáján. Az alkotások közül néhányat továbbküldtünk a fenntarthatósági témahét oldalán meghirdetett pályázatokra.
Nagy örömünkre Szakál Jolanda 3.osztályos és Kovács Dávid 7.osztályos tanulónk is 3.helyezést ért el az alkotásaikkal.
Gratulálunk!