Fotók

Izsák-bál 2023.
2023. november 25.

Izsák–bál

 

Iskolánkban 2023. november 25. napján került megrendezésre - szülők, pedagógusok, diákok összefogásával - az Izsák-bál, több mint 300 vendég részvételével.

A rendezvény idejére az iskola tornaterme – a szorgos kezeknek köszönhetően - elegáns bálteremmé változott, hangulatos fényekkel, ünnepi dekorációval.

A rendezvényt Dr. Vadvári Tibor alpolgármester úr beszéde nyitotta meg, melyet Herkliné Ebedli Gyöngyi intézményvezető asszonynak, Gál Edina intézményvezető–helyettes asszonynak, továbbá Dr. Péter Csillának, a szülői munkaközösség elnökének gondolatai követtek.

Ezután iskolánk tanulói egy rendkívül színvonalas keringővel indították útjára a fergeteges báli hangulatot. Előadásukat hatalmas tapsvihar koronázta.

Majd a szülők és pedagógusok közös táncos-zenés produkciója következett, amely a közönség körében szintén óriási sikert aratott.

A bál résztvevői ezután elfogyaszthatták azt az ízletes vacsorát, amelyt a Tóka Étterem biztosított számukra. A vacsora mellett büfé és koktélbár várta az érdeklődőket.

Vacsora után újabb produkció következett, szintén szülői és pedagógusi részvétellel, egy operettelőadást csodálhattak meg a résztvevők. Ekkor már a hangulat a tetőfokára hágott, az előadás után a vendégek elfoglalták a táncparkettet, és megállás nélkül ropták a táncot, egészen éjfélig.

Éjfélkor sor került a báli előkészületekről készült kisfilm levetítésére, melynek operatőre Kovács Dávid 7/B. osztályos tanuló volt. A film szintén nagy sikert aratott a közönség körében.

Ezután következett a tombolasorsolás, melynek fődíja egy két főre és két éjszakára szóló wellness-ellátás volt, a zalacsányi Batthyány Kastélyszállóba. Emellett további értékes nyeremények is gazdára találtak.

A tombolasorsolást követően a vendégek egészen hajnali három óráig ropták a táncot, fergeteges hangulat közepette.

A bál összességében véve minden várakozást felülmúlt, mind a résztvevők létszáma, mind a befolyt bevételek tekintetében. Ez utóbbit az Iskola a multifunkcionális pálya továbbfejlesztésére fogja fordítani.

Ezúton is köszönet mindenkinek, aki bármilyen formában hozzájárult ahhoz, hogy a rendezvény ilyen nagy sikerrel megvalósulhasson. 

Külön köszönetet mondunk a felajánlott tombolatárgyakért és a nagyösszegű pénzügyi támogatásokért.

A cikket írta: Dr. Péter Csilla, a szülői munkaközösség elnöke

A fotómellékletet készítette: Gál Regina

Köszönet a bál szervezőinek:

A teljes báli videó:

 

Fontos időpontok
30
11
Izsák-Bál 2024.
01
09
Tanévnyitó 2024-25.
29
08
Tankönyvosztás 2024-25.
Eseménynaptár
< 2025. május >
H K SZ CS P SZO V
2829301234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930311
Izsák Imre Himnusz
Új épületszárny építése
Kréta
Kréta