Fotók

Kiállításmegnyitó a születésnapos Gábriel József és Petőfi születésének 200. éves évfordulója alkalmából
2023. május 23.

Kiállítással és emlékműsorral tisztelegtünk a csácsbozsoki Izsák Imre Általános Iskolában néhai Gábriel József művésztanár előtt.

Herkliné Ebedli Gyöngyi intézményvezető idézte fel, hogy az egykor Csácsbozsokon élő festőművésszel közösen határozták el: művészeti műhelyt és galériát hoznak létre az iskolában. A kezdeményezés célja az volt, hogy a diákok tehetségét minél jobban kibontakoztathassák. Gábriel József 2015-ben hunyt el, majd az abban az évben létrejött, az iskolában helyet kapó városi tagkönytárat is róla nevezték el. A hagyatékából megvásárolt festményekből, személyes tárgyaiból álló sarkot ma is rendszeresen látogatják a tanulók.

 Az ünnepségen részt vett Balaicz Zoltán polgármester, aki személyes visszaemlékezése mellett (hiszen Gábriel József tanította őt) a tehetséggondozás fontosságáról szólt.

 Kiss Gábor Pro Urbe Díjas főkönyvtáros ugyancsak Gábriel József életútjáról beszélt. Az ünnepi műsorban Stárics Zsombor szavalt, valamint Mázsa Boglárka és Tóth Flóra Laura népdalokat énekelt.

 Végül Budaházi Tibor Munkácsy-díjas festőművész, az iskola művészeti szakkörének vezetője mutatta be a gyerekek alkotásait. Ők a Petőfi 200 Emlékévhez kapcsolódva a János vitéz című versből merítettek ihletett, s készítették el rajzaikat, festményeiket.

 

Fontos időpontok
30
11
Izsák-Bál 2024.
01
09
Tanévnyitó 2024-25.
29
08
Tankönyvosztás 2024-25.
Eseménynaptár
< 2025. május >
H K SZ CS P SZO V
2829301234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930311
Izsák Imre Himnusz
Új épületszárny építése
Kréta
Kréta