Madárbarát Iskola program
Iskolánkban már évek óta etetjük a madarakat, az idei tanévtől pedig pályázunk a Madárbarát Iskola cím elnyerésére. Ezt a megtisztelő címet a Magyar Madártani Egyesület adományozza azon iskolák számára, melyek vállalják, hogy madárodúkat, etetőket és itatót helyeznek ki az iskolájuk udvarán ezzel biztosítva, hogy a madarak fészkelő helyhez és táplálékhoz jussanak a hideg hónapokban. A program lehetőséget nyújt a madárvédelem mellett a környezeti nevelésre, a tanmenetek és óratervek bővítésére. Emellett alkalmas a szabadidő-szervezési munka segítésére, valamint az állami Ökoiskola-programhoz történő csatlakozáshoz.
Nagyon fontos, hogy segítsük a madarak fészkelését, a madárfiókák épségben cseperedését. A természet jelen helyzetben nem tudja önerőből megoldani, mivel drámaian átalakultak az élőhelyek és ezzel együtt megcsappant az odúképződésre alkalmas, idősebb fák száma is. Ezért rengeteg madárnak nincs természetes fészkelőhelye. Nekünk embereknek kell segítenünk!
Felsős tanulók segítségével 7db odút, 1db madáritatót, 2db rovarszállást helyeztünk el az udvarban és az iskola előtti téren található fákra.
Komoly felelősségük is lesz tanulóinknak, hiszen ők fogják etetni a madarakat télen, valamint nyomon fogják követni, milyen fajták és milyen gyakorisággal keresik fel az etetőket és az odúkat.
Egy kis ismertető:
Mikor tegyük ki az odúkat?
Az odúk telepítésének klasszikus időszaka az ősz. Odút kihelyezni azonban soha nincs késő, mert az énekes madarak akár háromszor is fészkelhetnek, és ha kis szerencsénk van, a kihelyezést követő napokban be is költözhetnek. Kíváncsian várjuk, hogy a kihelyezett odúkat elfoglalják-e a madarak.
Iskolánkban kihelyezett odú típusok:
B típusú odú: 4db
Jellemzés: A leggyakrabban használatos típus a mesterséges odútelepeken. Alkalmas széncinege, csuszka, mezei veréb, légykapók és nyaktekercs számára. Ebből kizárható a seregély.
C típusú odú: 1db
Jellemzés: Alapterülete és külső méretre a „B” típusú odúra hasonlít, de nem kerek berepülő nyílás van. Azoknak a fajoknak kedvez, amelyek szeretnek kilátni kotlás közben az odúból, mivel hasonló üregekben, repedésekben szeretnek költeni, Barázdabillegető, házi rozsdafarkú, vörösbegy megtelepedése várható benne.
D típusú odú: 2db
Jellemzés: Az odú az „B” típusú odúra hasonlít, csak a méretei nagyobbak. Ebbe az odúba a szalakóta és búbos banka jól megtelepíthető, de használható seregély számára is. Megfelelő berepülő nyílással füles kuvik és kék galamb részére is alkalmas.
Madáritató: 1db
Rovarszállás: 2db
Reméljük, a jó példát sok diák követni fogja és saját etetőket, odúkat helyez ki szüleivel közösen otthon is, hiszen óriási öröm, amikor visszatérő kis vendégeket látunk az ablakunknál.
Nagyon várjuk a madarakat!
Természettudományos munkaközösség