A 8.a osztály tanulói utolsó izsákos osztálykirándulásuk napjait az Őrség gyönyörű vidékén töltötték osztályfőnökükkel és három kísérő Szülővel. Május 8-án reggel „osztálybuszukkal”, a legendás Ikarusszal indultak útnak szálláshelyükre, az őrimagyarósdi Napfény Ifjúsági- és Sporttáborba.
Az első nap az Őrségi Népi Műemlékegyütteshez látogattunk el, ahol tárlatvezető segítségével megismerkedhettünk – többek között - a régi korok népi építészetével, őseink életmódjával, az önellátó gazdálkodással, több száz évvel ezelőtt használt eszközökkel, régi mesterségekkel, megtanulhattunk már elfeledett tájszavakat.
A történelmi, építészeti, néprajzi ismeretek mellett – a falumúzeum egyedi, fából készült játszóterének meghódításával - játékélményhez is jutottak a gyerekek.
A délutánt Magyarszombatfán - Tóth János népi iparművész műhelyében – fazekaskodással töltöttük, mindenki kipróbálta a korongozást. Igazán szép edények, tálak és bögrék készültek, amiket kiégetés után meg is kapunk emlékbe.
Az első estét közös vacsorával, játékkal, tábortűzzel zártuk.
Másnapi túránk a Malomgát tanösvényen a Vadása-tóhoz vezetett. Csodás természeti környezetben, vidáman töltöttük a napot, jólesett a finom vacsora.
A harmadik napon a Borostyán-tóhoz utaztunk, ahol fiaink ismét találtak focizásra alkalmas terepet (éppúgy, mint a hazaúton a lányok fagyizását kihasználva). Nagy sikert aratott a közös tóparti ebéd, a pizzázás.
A sok közös felfedezés, az együttes tevékenykedés, játék és beszélgetés még inkább összekovácsolta az- amúgy is összetartó - osztályunkat, amelynek tagjai hamarosan külön utakra indulnak, egy új osztályközösség tagjai lesznek. Ez a szép élmény azonban velük marad!
Köszönet illeti a Szülőket, hogy lehetővé tették ezt a közel háromnapos kirándulást, a három kísérő Szülőnek pedig külön köszönjük a rengeteg segítséget: Némethné Léránt Aliznak az anyáskodást, a konyhai tevékenykedést, a rengeteg gyönyörű fotót, Stárics Attilának a finom ételeket, Németh Zsoltnak a biztonságos utazást, ezermesterkedést.
Rákóczi Marianna osztályfőnök