A természettudományi- és öko munkaközösség kiemelt rendezvénye az 1. félévben az egészségnevelés fő feladatának megvalósításaként az egészség-kultúra szintjének emelésével, az életmód formálásával a Sport- és egészséghét rendezvénysorozat megrendezése volt. A programokat összekötöttünk az Erdők hete és az Állatok világnapja rendezvényeivel. A témahét kreatív feladata osztályonként készítendő terménykép volt az erdő témakörében. A szebbnél szebb alkotásokból kiállítás készült a galérián. Kerestük a legízletesebb gyümölcs salátát, melyet szintén osztályonként tanári segítséggel készítettek a gyerekek. A zsűri nehéz helyzetben volt, nem tudott dönteni a helyezésekről, így minden elkészült finomságot oklevéllel (pl. a legízletesebb, legkreatívabb gyümölcssaláta stb.) értékelt. Az elkészített gyümölcskülönlegességeket az osztályok elfogyasztották.
Az iskola zöldítése kapcsán a ,,Hozz egy virágot az osztályodba” felhívással kerestük a ,,Legzöldebb osztályt”, melyet a 4.b 24 gondozott szobanövénnyel nyert meg.
Testi-, lelki egészség címmel Fábri Zoltán pszichológus előadását hallgatták meg külön az alsó- és felső tagozatos tanulók.
A mozgás napja keretében meghirdetett ,,Érkezz két keréken vagy lábbusszal!” felhívás keretében gyalogosan és kerékpárral jöttek a tanulók és pedagógusok az iskolába. A ,,Mozdulj IZSÁK!” –melyet a testnevelés munkaközösség segítségével szerveztünk - felhíváshoz minden osztály csatlakozott, sor-és váltóversenyeken, akadálypályákon mérték össze erejüket. A mozgás napja alsós- felsős focibajnoksággal, zenés lánytornával zárult. ,,Túrázz a sulival” felhíváshoz csatlakozva őszi erdei túrákat szerveztek az osztályok a környező erdei túraútvonalakon haladva. A második osztály vonatos kirándulásra utazott a csömödéri Zakatoló erdei iskolába. Érdekes foglalkozáson, túrán vettek részt, ahol az őszi erdő kincseivel, a pihenésre térő állatokkal ismerkedhettek. A rendezvénysorozat zárásaként minden osztályt jutalmaztunk aktív részvételéért, focilabdát, okleveleket kaptak ajándékba.
Az Állatok világnapjáról megemlékezve kutyaterápiás foglalkozásokon vettek részt az osztály. Állateledel gyűjtő felhívást hirdettünk osztályok közti versennyel. A Bocföldén működő állat menhely, az Együtt egy életért, ártatlan állatokért egyesülete javára ajánlottuk fel az összegyűlt 732 kg állateledelt. Az osztályok közti versenyt a 3. osztály nyerte 127 kg kutyatáp gyűjtésével. A programsorozat sokrétű és élménydús volt dicséret illeti valamennyi résztvevő diákot és tanáraikat egyaránt.
Az erdő az iskolában pályázati programra történő sikeres regisztráció után, novemberben 3 osztály (3.,4.a és 4.b) vett részt erdei iskolai foglalkozáson helyben, az iskolában. Téma az erdő növény és állatvilága volt. Ehhez oktatási segédleteket is kaptunk ajándékba (társas játék, könyvek, kiadványok) továbbá egy összeszerelhető madáretetőt, melyet ki is helyeztünk, megtöltöttük és folyamatosan töltjük eleséggel, Madárbarát iskolához méltóan, gondoskodva a téli hidegben az énekes madarakról.
Novemberben csatlakoztunk a Sulizsák programhoz, melynek keretében ruhagyűjtést szerveztünk hozzájárulva a fenntarthatósághoz és támogatva az újrahasznosítást. 800 kg gyűlt
össze, 50 Ft/ kg összeggel a diákönkormányzat pénztárát gazdagítja.
A hideg idő beköszöntével kihelyeztük a madáretetőket és feltöltöttük eleséggel az énekesmadarak számára. A tél folyamán osztályok gondoskodtak a folyamatos élelem utánpótlásról. Tavasszal kitisztítottuk a madárodukat, lehetőséget kínálva a kis énekesek költésére.
Decemberben a Mikulás nap kapcsán csatlakoztunk meglepetés csomagok gyűjtésével a Polgármesteri Hivatal gyűjtőakciójához
A Víz világnapja (2025. 03.21.) alkalmából osztályfeladatokat kaptak iskolánk tanulói. Az első osztályosok Zelk Zoltán: A kis patak című verséhez készítettek illusztrációt. A 2., 3., 4.osztályosok a víz körforgásáról oktató filmet néztek meg, majd elkészítették projektfeladatként a VÍZ KÖRFORGÁSÁNAK makettjét. A felső tagozatosok Honnan van a vizünk és meddig lesz elég? című kisfilm alapján PowerPoint-os prezentációkat készítettek, így dolgozták fel korunk egyik legfontosabb környezetvédelmi problémáját. Az elkészült alkotásokból kiállítást rendeztünk, a prezentációk pedig megtekinthetők iskolánk honlapján. Dicséret és elismerés illet minden osztályt és a segítő pedagógusokat mert a feladatokat színvonalasan és ötletesen oldották meg.
Iskolánkban 2025 tavaszán (04.07-11.) immár negyedik alkalommal rendeztük meg a Fenntarthatósági Témahét programjait, amely az idén is számos izgalmas és hasznos tevékenységgel várta a diákokat. Az esemény célja továbbra is a környezettudatosság, a fenntarthatóság fontosságának hangsúlyozása és a diákok aktív bevonása a fenntartható jövő építésébe. Az idei programok különlegessége, hogy új, kreatív kezdeményezésekkel és kihívásokkal bővítettük a rendezvényeket.
Programok
1. Táskamentes nap
A témahét egyik legnépszerűbb programja volt a Táskamentes nap, amely célja a műanyagzacskók és egyszer használatos csomagolóanyagok használatának csökkentése. Ezen a napon a diákok ,,újra felhasználható” táskákkal érkeztek az iskolába, ezzel is hozzájárulva a fenntarthatóság jegyében tett lépésekhez.
2. Te szedd! – csatlakozás az országos szemétszedési akcióhoz
A diákok közösen indultak szemétszedési akcióra az iskola környékén. A közös munka során nemcsak a környezetünket tettük tisztábbá, hanem egyben fontos üzenetet is közvetítettünk a felelős környezetkezelésről.
3. Zöldokos kupa
Újdonságként idén bevezettük a Zöldokos kupát, amely a 2-3-4. osztályos és az 5-6.osztályos diákok számára volt elérhető. A verseny célja a fenntarthatósággal kapcsolatos tudás bővítése és a zöld életmód népszerűsítése volt. A gyerekek izgalmas feladatokon keresztül tanulhattak a zöldenergiaforrások fontosságáról, a hulladékgazdálkodásról és egyéb környezettudatos témákról.
4. Kahoot vetélkedő a felsősöknek
A felsős diákok számára izgalmas Kahoot vetélkedőt szerveztünk, amely során a résztvevők a fenntarthatósággal kapcsolatos kérdésekben mérhették össze tudásukat. A játékos formában lebonyolított verseny nagy népszerűségnek örvendett, és számos diák számára nyújtott új ismereteket a környezetvédelem terén.
5.Első osztályos alkotások
Az első osztályosok számára külön kreatív feladatot tűztünk ki: nyomatokból készítettek képeket, amelyek a fenntarthatóság témáját dolgozták fel. A gyerekek örömmel alkottak, miközben a művészetek segítségével ismerkedtek meg a környezettudatosság fontosságával.
6.Újrahasznosított anyagokból készült műalkotások
Az iskolai közösség tagjait arra biztattuk, hogy egyéni alkotásokat készítsenek újra hasznosítható anyagokból. Fa- vagy virágformájú szobrokat, kollázsokat, festményeket vártunk, amelyek mindegyike a fenntarthatóság kreatív megközelítését tükrözte.
7.PowerPoint bemutatók a zöldenergiaforrásokról
A diákok lehetőséget kaptak arra is, hogy PowerPoint bemutatót készítsenek a zöldenergiaforrások fontosságáról.
8.Érkezz lábbusszal vagy két keréken program
A témahét pénteki napján a diákok egy különleges programon vehettek részt, ahol arra buzdítottuk őket, hogy gyalogosan, kerékpárral vagy rollerrel érkezzenek iskolába. Ezzel a programmal nemcsak a környezettudatosságra, hanem az egészséges életmódra is felhívtuk a figyelmet. Az az osztály, ahol a legtöbben érkeztek így, jutalomban részesül.
9. Pályázatok és versenyek
A témahét során a diákok számos pályázaton is részt vettek. A Fenntarthatósági oldalon található pályázatok közül több művet is beküldtünk:
Kabalafigurák készítése: A diákok különféle kabalákat alkottak, amelyek a fenntarthatóság és környezetvédelem szimbólumait jelenítették meg
Kertkóstolgató pályázat: A diákok és tanárok közösen gondolták át, hogyan hozhatnák létre iskolai kertjüket, és hogyan lehetne még fenntarthatóbbá tenni a kertgondozást. A 2.osztály vállalkozott rá, hogy kialakít egy kertet az iskola udvar hátsó részén.
Planet Lens és Cinemira pályázatok: Ezeken a pályázatokon filmeket és fotókat készíthettek a diákok, amelyek a környezeti problémákra és a fenntarthatóságra hívták fel a figyelmet.
3 napos erdei iskolái programokon a 6. osztály vett rész Őrimagyarósdon.
A sulikert életre keltését a 2. osztály vállalta be a tavasz folyamán, örökbe fogadva a 8.osztályosok ágyásait. A környezetismeret tantárgyat tanitó pedagógus, ki egyben lelkes kertész és természetszerető- és védő, fontosnak tartotta, hogy megismertesse tanulóit a kertészkedés alapjaival. A tevékenységen keresztül fő cél, hogy megszeressék azt a kreatív tevékenységen alapuló élményt, mely a földdel, a növényekkel való foglalatosság adhat. Ez a fajta tevékenység a kertészeti ismereteken túl, magába foglalja környezetünk megóvásának és helyes használatának mintáit, az együtt munkálkodás örömét, a feltöltődést, aktív pihenést is. Egyúttal olyan típusú közösség építést is szolgál, melyben a szülők, pedagógusok és a környezet civil szereplői is együtt működnek. Ennek jegyében az iskolakert jó lehetőséget kínál az ökológiai szemléletformálásra, a természeti környezet folyamatainak bemutatására, átélésére. Lehetőséget biztosít a mindennapi táplálék előállításának folyamatát megismerni. A közösen végzett munka révén a szociális kompetenciák fejlesztését szolgálja, felelősségvállalásra és a gondoskodás által feladattudatra nevel. Korunk gyermekeit könnyen beszippantja és függővé teszi a virtuális világ élményáradata, ennek ellensúlyozására remek lehetőséget kínál a természetben végzett valós élmények biztosítása. Az iskolás korosztály külön célcsoportját alkotják az SNI-s, BTMN-es és egyéb pszichés zavarokkal küzdő tanulók. Számukra a kertészkedés és a természetben végzett tevékenységek bizonyítottan terápiás jelleggel bírnak. Az élményalapú oktatás, a projektfeladatok által a gyakorlatban végzett ismeretszerzés, a fej, a szív és a kéz együttes fejlesztése által szolgálja a tanulási folyamatot és ebbe tökéletesen beleillik a kertészkedés alapjainak elsajátítása.
A jövő év feladata az Ökoiskolai program megújítása, madárbarát iskola mellett rovarbarátiskola megteremtése. Az iskola bejáratának virágosításával, rovarhotel elhelyezésével.
A munkaközösségek a gazdag programkínálatával és azok megvalósításával színvonalas és dícséretes munkát végzett a tanév során, melyért köszönetet mondok valamennyi munkaközösségi kollégámnak.
Zalaegerszeg, 2025.06.20.
Biróné Györkös Lívia
öko-munkaközösség veztő