Ökoiskola

Erdei iskola 2026.
2026. május 22.

Május 20–21–22-én Őrimagyarósdon vettünk részt erdei iskolában a 6. évfolyammal, a Napfénytáborban. Szerdán reggel vonattal utaztunk Zalalövőre, ahonnan busszal vittek fel minket a tábor területére. Már az első napon is sok szabadidős lehetőségünk volt a tábor területén, ahol sokat röplabdáztunk, fociztunk, amerikai fociztunk, tollas labdáztunk, kosaraztunk és pingpongoztunk. Aznap egy kis pihenő és lepakolás után egyből egy buszos kirándulásra mentünk Szalafőre a pityerszeri skanzenbe, ahol megtekintettük az őrségi népi műemlékeket, majd egy kicsit játszottunk a játszótéren is. Egy kisebb gyalogtúra során ellátogattunk egy bölényleshez, egy kilátóhoz és egy templomhoz is. Este tűzgyújtással zártuk a napot: énekeltünk, és májvacukrot sütöttünk a tűz felett. A második napon délelőtt agyagozáson vettünk részt, ahol kreatív alkotásokat készíthettünk. Délután egy túrát tettünk a Vadása-tó körül, amelyet egy finom fagyizás is kiegészített. Késő délután egy izgalmas számháború kezdődött, amelyet pizzázás tett még hangulatosabbá. Az estét ismét közös tűzgyújtással zártuk, majd éjszaka egy bátorságpróbán vettünk részt a 6.b-s szülők közreműködésével, ami elég ijesztőre sikeredett, de nagyon emlékezetes élmény volt. Az utolsó napon délelőtt kürtőskalácsot készítettünk, ami nagyon finom lett. Délután még egyszer elsétáltunk a Vadása-tóhoz, ahol közösen zártuk le a tábort. Nagyon jól éreztük magunkat, sok élménnyel gazdagodtunk, és szívesen emlékszünk vissza erre a három napra. Külön köszönjük a 6.b-s szülőknek a segítséget és a bátorságpróba megszervezését!

Fontos időpontok
27
11
Iskolanyitogató 2027/28.
20
11
Izsák-Bál
31
08
Tanévnyitó 2026/27.
Eseménynaptár
< 2026. október >
H K SZ CS P SZO V
2829301234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930311
Izsák Imre Himnusz
Új épületszárny építése
Kréta
Kréta